Budapest100 (2015)

bp100_20152015. április 18-án és 19-én a Budapest100 szervezői ismét közös ünneplésre hívták a száz éves épületeket és azokat a házakat is, amelyek az elmúlt években várták nyitott kapukkal és programokkal a látogatókat. Így a 2015-ben 100 éves házak mellett ismét csatlakozhattak azok, amelyek 2011-2014 között már részt vettek a Budapest100 programjában, illetve olyan épületek is bekapcsolódhattak, amelyek korábban nem jelentkeztek, de most kedvet éreztek hozzá.

Utóbbiak közé tartozott a józsefvárosi Teleki László tér 5., melynek lakói — velünk karöltve — nagy lelkesedéssel vágtak bele az áprilisi hétvége tervezésébe. A több hónapos közös munka eredménye egy izgalmas háztörténeti program lett, melyre több százan voltak kíváncsiak.

teleki_ter_5

2015.04.19. 10:00 – 17:00: „Teleki tér, fele kitér!” – a Pápáról származó dr. Fischer Lajos építtető, aki tórát adományozott egy szomszédos lakászsinagógának és elnöke volt egy másik imaegyletnek. A házban 1911-ben nyitott Roth vendéglő, mely pár év leforgása alatt kisebb imaházzá alakult át. Ahogyan a templom, úgy a kerület zsidó története is feledésbe merült. Erről mesélnek a ház lakói, a Budapest100 önkéntesei és a máig működő Teleki Téri Imaház tagjai. Vezetett séták minden páros órában. (Fotó: Zellei Boglárka Éva, Budapest100)

A háztörténeti sétákat Fris E. Kata (GJEA) és a ház lakói, Arató C. Endre, Pál Tibor és Horovitz László tartották. Special thanks to Gettler Márti telekis önkéntes!

Az épület rövid története:
dr. Fischer  Lajos  1910-­ben  kapott  engedélyt  egy  ötemeletes  lakóház  építésére  a  Teleki  László  tér  5. szám  alatti  telken. Az  építkezés  körülbelül  egy  évig  tarthatott,  a  tulajdonos  1911.  október  26­-án  kapta meg a lakóház összes helyiségére vonatkozó használatbavételi engedélyt Budapest székesfőváros VIII. kerületi  elöljáróságától. Fischer  Lajos  a  Vas  megyei  Kemenessömjénben  született,  a  pápai  Református Kollégiumban  érettségizett  1891­-ben,  majd  orvosnak  tanult.  Az  egyetem  után  a  fővárosban,  a  Teleki László téren maradt. Lelkiismeretes orvosként jó hírnevet szerzett a szegény betegek körében és aktív szerepet vállalt a józsefvárosi zsidóság életében. Az ötemeletes, premodern stílusú bérházat Wax Andor tervezte. 1911­-től itt működött a Roth (vagy Róth) vendéglő, mely egy keskeny ívben benyúlt egészen az épület  végéig,  de része  volt  egy  talán  kerthelyiségként  jellemezhető,  az  udvar  beépítésével  kialakított, üveggel fedett terület is. Az 1940­-es évek elejétől az udvari építmény kisebb lakásimaházként a ház és a környék zsidó lakosságának vallási igényeit szolgálta ki.

http://budapestkatalogus.tumblr.com/post/117594359918/laszlo-teleki-square-5-i-am-a-jewish

%d blogger ezt szereti: