A budapesti zsidó ellenállás konferencia (Kidma)

bp_zsido_ellenallasA magyarországi zsidó ellenállásra emlékeztünk 2014. november 27-én a Kidma minikonferenciáján. A Bálint Házban csütörtökön 17 órakor kezdődő eseményen a magyar zsidóság II. világháborús önmentési tevékenységét mutatta be több előadó. Sajnálatosan kevesen tudják, hogy a magyar zsidók között is akadtak, akik szembe szálltak a német nácikkal és a magyar fasisztákkal.  Öntevékenyen szervezkedtek, összejátszottak külföldi diplomatákkal és magyar antifasisztákkal, hogy emberek tízezreit mentsék meg elsősorban hamis papírokkal vagy épp gyerekházak felállításával. Ez nem volt olyan látványos, mint a varsói gettófelkelés, a háború utolsó szakaszában okosabb volt időt nyerni, hogy minél többen éljék meg a felszabadulást. A Holokauszt 70. évfordulója kapcsán a zsidó ellenállás hősiességére emlékeztünk előadásokkal, filmekkel, beszélgetésekkel, valamint megjelentek az ellenállás következményei, de a konferencia kitért arra is, hogy miként lehet az oktatásban megjeleníteni a zsidó önmentést.

A Gláser Jakab Emlékalapítványt Adler Tamás és Lelkes Szilvia képviselte, előadásuk címe: „Nem szaroztak, ezek vagány zsidók voltak”. Nyilas egyenruhás zsidó fiúk, véd- és menlevél hamisítók a Teleki térről… Egyikük sem változtatta meg a történelmet, de ők maguk mégis vásárra vitték a bőrüket mások megmentéséért. A néhány személyes történet bemutatásán túl szó lesz a ’44 őszén történt Népszínház utcai és környékbeli atrocitásokról és Kis Varsó legendájáról.