Budapest100 (2014)

bp100_2014A Budapest100 a százéves budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program, melynek elindítója az OSA Archívum, projektgazdája a KÉK – Kortárs Építészeti Központ.

A 2014-es évben a Teleki’44 kutatás anyagaiból összeállított tematikus sétákkal vettünk részt az ünnepen:

1926783_10152496821114873_301390237756823262_n
A „Nem szaroztak, ezek vagány zsidók voltak!” séta során az érdeklődők mélyebb betekintést nyerhettek a VIII. kerület 1944-es eseményeivel, többek között a csillagos házak mindennapjaival, a védlevél-hamisításokkal és a Népszínház utcai zsidó ellenállással. A sétát vezették: Fris Kata, Lelkes Szilvia és Adler Tamás.
Az Ószeresek, handlerek, zsibárusok séta a Teleki téri használtcikk-piac történetét, az egykori kereskedők, kisiparosok, kóserájok, kávémérések és vendéglők hétköznapjait ölelte fel. A sétát vezette: Margitta Nóra.

Fotó: Fekete Hajnal