A bima

The Chortkov Bima when found

A csortkovi bima, amikor megtaláltuk.

Ez egy befejezett projekt

A barna bima megmentése és restaurálása

A Kék szoba sarkában állt egy nagyon rossz állapotban lévő bima (tóraolvasó emelvény). Az ajtaja leszakadt, alsó lapja, a benne lévő imakönyv és a padló alatta lévő része teljesen elrohadva, köszönhetően annak, hogy egy beázott terület kellős közepén állt.

Visszaemlékezők szerint ez a barna bima volt az imaház eredetije. Egy legenda szerint az Aron Hakodes (tóraszekrény, melyben a tóratekercsek vannak elhelyezve) és a hozzá tartozó barna bima Csortkovból érkezett, a csortkovi rebbe ajándékaként. A ’80-as években egy közeli, Dobozi utcai shul bezárt, a tagok a két templom egyesítése mellett döntöttek és áthozták az ottani fehér bimát a Telekire. Ma is ez a fehér bima áll a régi tóraszekrény előtt. Mivel ezt a kevert szettet örökségnek tekintjük, nem kívántuk az eredeti, barna bimát visszatenni a helyére, de annak megóvását fontosnak tartottuk.

A jelenlegi szet a csortkovi tóraszekrénnyel és a Dobozi bimával.

A jelenlegi szett a csortkovi tóraszekrénnyel és a Dobozi utcai fehér bimával.

A barna bima sokáig egy Mazsihisz raktárban várt a felújításra, azonban a nem megfelelő tárolás következtében egy halom fahulladék vált belőle. Ezután halom tüzifaként került egy bútorrestaurátor barátunkhoz, akinek köszönheti feltámadását.

A bima felújíta ismét a Teleki téri imaházban:

A bima ma eredeti szépségében tündököl

A bima ma eredeti szépségében tündököl

%d bloggers like this: