SOS International: Bridging Jewish Communities

március 22, 2017

Február 16-án és március 22-én az SOS International: Bridging Jewish Communities Budapestre látogató tagjait láttuk vendégül a Teleki téri imaházban.

Az SOS International egy olyan non-profit szervezet, amelynek célja  az  amerikai és közép-kelet-európai zsidó szervezetek és közösségek összekapcsolása az oktatás, a zsidó kultúra és a szociális segítségnyújtás területén. Az önkéntesekből álló szervezet célja a minél nagyobb nemzetközi együttműködés elősegítése az egymás iránti felelősségvállalás jegyében, a közös tanulás és tanítás, az élmények, tapasztalatok kicserélése, a zsidó identitás megőrzése és továbbvitele.  

Számunkra is sok tanulsággal járt a velük eltöltött két délután a Telekin, ahol kellemes, baráti légkörben nyújtottunk betekintést az imaház és az alapítvány történetébe és működésébe az amerikai különböző államaiból érkezett tanároknak, művészeknek és egyéb szervezetek képviselőinek. Kis csoportokban való együttgondolkodásra is sort került, amikor jelenlegi és jövőbeni projektjeink kapcsán kértük ki véleményüket és kérdeztük őket saját tapasztalataikról a szervezetépítés kapcsán. Öröm volt látni azt a figyelmet és lelkesedést, amivel megosztották hasznos javaslataikat, reméljük, a jövőben is számíthatunk segítségükre. És persze köszönjük a sok szép új könyveket.

Fotók: Mayer András és SOS International

%d blogger ezt szereti: